„Van-e elkeserítőbb, mint az élethosszig tartó tanulás?” Tette fel a kérdést tanárom az előadásán. Elgondolkodtató. Tényleg olyan korban élünk, amelyben a tanulás nem fejeződhet be? Riasztóan is hathat, amennyiben így tesszük fel a kérdést. Azonban az élet ennél árnyaltabb. Folyamatosan képezni magunkat egyszerűen szükségszerű! A tudás olyan eszköz, amelyet ha átadunk valakinek, akkor is megmarad nálunk, sőt, még gyarapodik is: az átadás tapasztalatával.
A Vinçotte Akadémia célja olyan, megrendelőink igényeinek megfelelő szakmai képzések biztosítása a legkülönbözőbb területeken, melyekkel eleget tudnak tenni a szigorú hatósági és vevői követelményeknek és piaci elvárásoknak.
Célunk továbbá, hogy minden képzéssel kapcsolatos vevői igényt ki tudjunk elégíteni. Kötelez minket erre minőségpolitikánk, hátországunk, képzési palettánk és képzési szolgáltatásaink, melyek fejlesztéseink révén folyamatosan bővülnek.
A Vinçotte Akadémia tapasztalata és tudása lehetővé teszi, hogy a nemzetközi trendeketkövetve ajánljunk magas szintű képzéseket, a gyakorlatnak megfelelő ütemezéssel és tematikával. Oktatóink jelentős szakmai múltú mérnökök, auditorok, vállalatvezetők és felnőttképzési tapasztalatokkal rendelkező szakemberek.
kérdésem van a képzőhöz!
eszköztár!
értesítés kérek a képző induló tanfolyamairól
Kérek értesítést, ha a képző új tanfolyamot indít!